Hol lódolgában semmit nem tettek, vagy keletti vérrel munkálódtak, ott kicsi maradott az ugyan de maga nemében felette jó (…) kosorrú – négy főbül szinte kereket lehetne alkotni – hosszú fülű, 's viszás sőt émelyes tekintetű lóöszvérekkel vagy öszvérlovakkal ajándékozák meg a világot - azaz ollyas állatokkal, mellyekrul bizony veszélyes volna becsületi szót adni.
A ló megjelenésével azonban egyre jobban elterjedtek az öszvérek, amelyeknek mindkét fajtáját – a lóöszvért és a szamáröszvért is – használták.[1]
